Balaton Parti Kft

Vendégeink rajzai, fotói idézik a nyarat.

A nyár ugyan véget érhet, de a programok kitartanak a következő évi fürdőszezon elejéig a siófoki Nagystrandon, ez a döntés született a strand üzemeltetőjénél, a Balaton-parti Kft.-nél. Az első rendhagyó szórakozási lehetőséget szeptember 23-ára szerveztük, de röviddel előtte több meteorológiai szakmai forrásból megerősítették, hogy ezen a szombaton esős, szeles időjárás várható, emiatt kénytelenek voltunk lemondani a programot, melyre sok gyermeket is vártunk.

A lényeg azonban nem változik, marad a Négy évszak a Nagystrandon szlogen.
– Tény, hogy naptárilag egy időszakot lezárunk, de azt szeretnénk, ha a nyári szezonértékelésben nem csak számok, tények, statisztikai adatok szerepelnének, hanem vendégeink emlékei, benyomásai is – mondta Kósz Ágota ügyvezető korábban. – Ennek érdekében többféle pályázatot szerveztünk kicsiknek és nagyoknak.  

Az óvodások és kisiskolások számára kiírt rajzpályázatra és a fotópályázatra is sok, személyes élményt megosztó alkotás érkezett. „Előnyben” nyilván a rajzokat készítők voltak, hiszen visszaemlékezni lehet, de az is kiderült, hogy vendégeink nagy részében él szándék arra, hogy egy-egy pillanatot megmentsen magának, emlékezni a boldog siófoki nyárra, s ezért elő tudtak venni a „spájzból” remek képeket.

Érdekelt bennünket az is, hogy ki mennyire ismer fontos vagy érdekes siófoki történeteket, melyek közül elsőként tízet megújult honlapunkon közöltünk. Örömünkre sokan írták meg a helyes válaszokat.

E három pályázat eredményéről természetesen döntés született, szakmai és civil „zsűri” részvételével, a nyerteseket értesítettük, s a rajzokat-fotókat bemutatjuk a nagyközönség számára.
Programok pedig lesznek a siófoki Nagystrandon, terveink szerint rendszeresen, például a jégkorcsolyapálya terveink szerint december 15-től február 4-ig (időjárástól függően). A következő kapcsolat a siófoki fürdőzők vonatkozásában egy Google-on megjelenő-kitöltendő kérdéssor lesz, mely során azt szeretnénk megtudni: milyen ötleteik vannak a fejlesztésekre, esetleg milyen problémákat tapasztaltak. Az információkat pedig lehetőségeink szerint beépítjük az elkövetkező időszak teendői közé.

 

 „Siófoki történetek” kvíz nyertesei:

  • Németh Gyopárka
  • Honvári Botond
  • Seer Mónika

Rajzpályázat nyertesei:

1. korcsoport

  • 1. Szántó Ádám – Pitypang Óvoda
  • 2. Sipos Noel – Beszédes József Általános Iskola
  • 3. Horváth Adél – Buzsáki Általános Iskola
2. korcsoport
  • 1. Csendes Odett – Ságvári Szilády Áron Általános Iskola
  • 2. Dósa Barbara – Beszédes József Általános Iskola
  • 3. József Aisa – Ságvári Szilády Áron Általános Iskola
Különdíj
  • Bagonyai Dorka – Marcali Hétszínvirág Általános Iskola
 
 
 
 

Fotópályázat nyertesei:

  •  Hajnal Barbara-Boldog Citrom
  • Ángyán Attila (különdíj)-Óriáskerék
Hajnal Barbara-Boldog Citrom
Ángyán Attila-Óriáskerék
Facebook
Megszakítás