Igazi nyári időben, mintegy 1200 diák jelenlétében került sor június 12.-én pénteken az idei évi Siófoki Sportnapra!
A rendezvény megnyitót követően az Extalon Hungary 2026 nyertese Koplányi Gábor és a Kihívók versenyzői közül Boró és Roli köszöntötték a résztvevőket.
Rajongók gyűrűjében és több ezer szelfi kíséretében vonultak végig a sportolók, hogy végül a versenyhelyszínre érjenek.
Majd megkezdődött a Balaton parti Exatlon verseny toborzás, ahol végül 3 x 10 fős csapatokban egy nehezített ügyességi pályán mérhették össze tudásukat a gyerekek Boró, Kopi és Roli csapatkapitányok vezetésével!
Akinek ezek után még maradt energiája számos sportágat próbálhatott ki a vízben és szárazföldön is!
Úgymint: kajak-kenu, RSG, küzdősportok, légtorna, tenisz, strandröplabda…stb.
Az aktivitások mellett, ikonikus retro piros kanapénkon, az Exatlonisták meséltek nekünk a dominikai kalandokról, a forgatás kulisszatitkairól és terveikről valamint, rendkívül sok motivációt adtak a diákoknak, hogy miért is érdemes a sportot mint, hobbit vagy hivatást választani!
A VIP vendégeink sora itt nem ért véget, ellátogatott hozzánk Németh Nándor olimpikon úszó is, aki beszámolt olimpiai élményeiről, Siófoki kötődéséről és a sport iránti elköteleződéséről.
Fantasztikus nap volt a mai!
Hálás köszönet minden pedagógusnak és diáknak, akik ellátogattak a rendezvényre, külön köszönet Soós Gábor Andrásnak a kommentátori, műsorvezetői feladatok ellátásáért, Szentpétery Arnoldnak a sportszakmai támogatásáért és köszönet minden meghívott sportszervezetnek a részvételérért!
Sportoljunk együtt legközelebb is!
Aktív nyarat kívánunk mindenkinek!
Fotó: Ángyán Attila
https://www.facebook.com/photo?fbid=1656119833189293&set=pcb.1656143239853619