2025. február 11-én tartották időszaki tanácskozásukat a Galerius Fürdő felújításában érintett cégek vezetői Siófokon, a Balaton Hotelben.
Kósz Ágota, a Balaton-parti Kft. ügyvezetője köszöntőjében ismételten megerősítette, hogy nagyon nagy várakozás van a Galerius Fürdő újra nyitása iránt, és reményét fejezte ki, hogy a közel féléve megkezdődött felújítás ezen szakaszában felmerült problémákra hamarosan megszületnek a megoldások.
Balázs János projektvezető moderálásában a résztvevők áttekintették a kivitelezési folyamat eddig elért eredményeit, valamint az előre nem látott akadályokra, főként az elektromos hálózat és a vízgépészet területén egyeztették javaslataikat a műszaki-technikai megoldások vonatkozásában.
A megbeszélésen szóba kerültek még a tisztázásra váró döntéshozatali és felelősségi kérdések is, a fürdő biztonságos üzemeltetését garantáló tervezési és kivitelezési feladatok.
A mintegy kétórás tanácskozás során az elkövetkező időszak prioritásait, kihívásait is érintették az együttműködő felek.
A Balaton-parti Kft. tervei szerint Siófok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a március havi ülésén fog teljes körű tájékoztatást adni a projekt előrehaladásáról.