Balaton Parti Kft

Házi rend

Siófok Nagystrand

 

A Balaton-parti Kft. által üzemeltetett fizető/szabad fürdőhelyek rendtartása.

  1. A kijelölt fürdőhely határai: Szélességében a vízparton elhelyezett fehér alapú kék hullámzó vízen fekete felsőtestet ábrázoló táblák, valamint a vízben elhelyezett vörös-fehér függőlegesen csíkozott henger alakú bóják.
  2. A parttal párhuzamosan elhelyezett kék bóják a kihelyezéskor mért 120 cm-es vízmélységet jelölik.
  3. Vizi jármű kísérete nélkül a parttól 1000 méternél távolabb für9d nem szabad. A fürdőhely határát jelző bójákon túli veszélyes mélyvíz területen hajó és vízi sporteszközök közlekedésével számolni kell.
  4. Hat éven aluli, továbbá úszni nem tudó tizennégy éven aluli gyermek csak felnőtt felügyelete mellett fürdhet.
  5. Fürdőzők közelében úszóeszközt csak úgy szabad használni, hogy az a fürdőzőket ne veszélyeztesse.
  6. A viharjelző szolgálat – május 1. és szeptember 30.között – a vihar közeledését, vagy rövid időn belüli bekövetkezését a parton helyenként elhelyezett felvillanó sárga színű fénnyel jelzi.

Az elsőfokú viharjelzés: percenként 45-ször felvillanó fényjelzés. Ez esetben a parttól 500 méternél távolabb nem szabad fürödni.

A másodfokú viharjelzés: percenként 90-szer felvillanó fényjelzés. Ez esetben ne szabad a Balatonban fürödni.

  1. Éjszaka a Balatonban nem szabad fürödni.
  2. Állatokat a strand területére bevinni nem szabad.
  3. A strandot nem látogathatják:

-A lázas, továbbá fertőző gyomor – bélrendszeri és bőrbetegségben szenvedők

-A görcsös állapottal, eszméletvesztéssel járó, illetve feltűnő vagy nagy kiterjedésű kóros   elváltozással járó betegségben szenvedők.

-Az ittas/kábítószer vagy bódító hatású gyógyszer hatása alatt álló személyek.

  1. Az illemhelyek használata ingyenes.
  2. Rossz idő esetén a strandot szabadon lehet látogatni, de ez nem minősül nyitvatartásnak és az azzal járó kötelezettségekről a társaság nem gondoskodik.
  3. Vízimentők területe és szolgálati ideje és ellenőrző területe: A vízimentők szolgálati ideje a nyitvatartás előtt egy órával kezdődik és zárásig tart. Ellenőrző területük a partvédőmű és a vízterület.
  4. Elsősegély biztosítás hely és nyitva tartási ideje: A fehér alapon piros kereszttel megjelölt tábla jelzi az elsősegélynyújtás helyét a teherporta közelében. Az elsősegélynyújtás időszaka megegyezik fizető nyitva tartás időszakával. A kijelölt fürdőhelyen a mentőőr utasítását mindenki köteles haladéktalanul teljesíteni.
  5. Rendőrség elérhetősége: 84/519-150 , Vízirendészet: 1817
  6. Általános segélyhívó: 112
  7. Katasztrófavédelem: 84/310-509
Megszakítás