Érezze jól magát a vendég, de az első a biztonság

Vendégeink kedvére igyekszünk tenni a számos fejlesztéssel. Ezek jelentős része – így például a felújított játszóterek, a siófoki Nagystrandon a Kelén hajóról elnevezett játszótér, vízi játékelemekkel a gyerekmedence, továbbá az idei szezonra kigondolt attrakciók – a szórakozásukat szolgálják. De emellett a Balaton-parti Kft. számára alapvetően fontos szempont a strandolók, fürdőzők, vízen közlekedők biztonsága.

– A Balaton-parti Kft. hat siófoki önkormányzati strand kezelője, közülük öt helyszínen – kivétel a Bimbó utcai, amely kicsi és ezért nagyon könnyen áttekinthető – működtetünk vízimentő szolgálatot, a teljes nyitvatartási főszezoni időszakban, 8-19 óra között – mondta Kolumbán László strandgondnok. – A vízimentők a vendégeinknél előbb tudják, hogy mikor lesz vihar, mert erről hivatalos értesítést kapnak, s ilyenkor szóban, megafonon és síppal is figyelmeztetnek, hogy mindenki időben a partra érhessen. Ők katamaránon – melyből idén a Strandfejlesztés STR-2021 pályázat keretében két újat is szolgálatba állított a kft., komplett felszereléssel, –  és csónakban, a bójákon belüli területen teljesítenek szolgálatot. Ha kell, vízből mentenek, a könnyebb eseteket ellátják a parton, az esetleg előforduló súlyosabbakhoz pedig mentőt hívnak.
A siófoki Nagystrandon, mely egy időben 13.500 vendéget is képes befogadni, készenlétben áll egy nagyon jól felszerelt segélyhely, a gyors beavatkozás érdekében.

– A fürdőszezon kezdete előtt valamennyi strand területén szonárral (speciális radarral) vizsgálták át a mederfeneket, négyzetméterről négyzetméterre. Követ, régi bóját, vagy egyéb tárgyakat kerestek (melyet áramlás sodorhatott ide), nehogy baja eshessen a fürdőzőknek.
– Az elhasználódott lépcsőket (melyek zöme fából készült) automatikusan javítják, vagy kicserélik. Az algásodás miatt – annak érdekében, hogy ne csússzon -, minden reggel, még nyitás előtt átvizsgálják, s ha kell, megtisztítják a vízimentősök.
Idén az Aranypart szabadstrandján vadonatúj lépcsőket helyeztek ki, plusz darabszámot is, annak érdekében, hogy több helyen lehessen bejutni a Balatonba.
– A kékszínű bóják a 120 centiméteres vízmélységet jelzik, a pirosak pedig a 180 centiméteres mélyvizet. Utóbbin túl a fürdőzőknek tilos beljebb úszni.  
– A siófoki Nagystrandon a Balaton-parti Kft. saját járőrei is vigyáznak a biztonságra. Mellettük eseti jelleggel egyenruhás rendőrök, továbbá rendészeti szakközépiskolások óvják a vendégeket és értéktárgyaikat nyitvatartási időben.
– A siófoki Nagystrandon, a Sóstói strandon, valamint az újhelyi szabadstrandon értékmegőrzők állnak a vendégek rendelkezésére.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya számos jó tanácsot tartalmazó anyagot készített a turisztikai szezonra. A fürdés és strandlopások veszélyeiről itt, A turisták és hétvégi háztulajdonosok figyelmébe című írást itt, A legjobb védekezés a megelőzés témától itt, Ajánlásokat a kerékpárlopások megelőzésére itt, s a figyelemfelhívást magyar mellett angol és német nyelven is itt olvashatják.

Facebook
Megszakítás