Egy játszótér, focipálya használata lármával járhat, sokan viszont pihenni (is) érkeznek a Balatonhoz. Ebből lett probléma a siófoki Balaton-parti Kft. által kezelt Ezüstparti szabadstrandon, azt követően, hogy a focipálya mellé hatalmas lakópark épült.
A cégvezetés a kezdetektől idegenforgalmi és építészeti szempontból jóhiszeműen, de nem kellő jogi körültekintéssel járt el. Hamarosan a helyzet végre minden érintett számára megnyugtatóan rendeződhet, köszönhetően a hatóságok pozitív hozzáállásának illetve a cég együttműködésének.
A történet dióhéjban a következő. A Balaton, mint kiemelt turisztikai fejlesztési térség a 2016 decemberében a Kormány által elfogadott határozat alapján, több éven keresztül kapott állami fejlesztési forrásokat a látogatók igényeinek megfelelő színvonalú turisztikai termékek kialakítása céljából, továbbá a természetes fürdőhelyek (strandok) látogatottságának és jövedelemtermelő képességének növelése, valamint a szezonalitás mérséklése érdekében. Az egyik nagy értékű fejlesztés volt az Ezüstpart szabadstrandjának 2019. évi programja, mely keretében 209 millió forint állami fejlesztési támogatást nyert el a Balaton-parti Kft. strandbejáró lépcsők, padok, öltöző kabinok, értékmegőrző szekrények, sportpályák és játszótér építésére, valamint talajrendezésre és új fák ültetésére.
Április-májusban a Calypso étterem szomszédságában található területen kiépítésre került egy 11×15 méteres játszótér, egy 10×15 méteres műfüves focipálya palánkkal és védőhálóval, továbbá 10 darab öltözőkabin. Amikor a focipálya készült, zöld környezet vette körül, utóbb magasodott ki a földből közvetlen környezetében egy lakópark. Az épületet védő palánkra rúgott labdák azonban zajt okoztak. Lakossági bejelentés (9 személy, közülük 8 nyaraló) alapján a Somogy Megyei Kormányhivatal, mint építési hatóság 2019. október 3-án helyszíni ellenőrzést tartott, mely alapján valamennyi, a területen található építmény létrehozását szakszerűtlennek és/vagy jogszerűtlennek állapította meg, és mindezek miatt az összes eszköz elbontásra lett ítélve, az eredeti állapot helyreállítása mellett.
Ezt követően a Balaton-parti Kft. megpróbálta az építési hatóság által hiányolt műszaki megfelelőség igazolásokat pótolni. Siófok Önkormányzata pedig megkezdte a helyi építési szabályok felülvizsgálatát annak érdekében, hogy a beruházás minden eleme fennmaradhasson, ez a folyamat 2023. május 27-én zárult le. A Kormányhivatal azonban már korábban együttműködő és támogató volt az Ezüstparton megvalósult turisztikai fejlesztés minden érdekelt számára megfelelő rendezésében, így nem ellenezte a bontás végrehajtásának 2020. májusi felfüggesztését sem.
A Siófok Járási Építésügyi Hivatal 2023. június 15-én értesítette a Balaton-parti Kft.-t, hogy van lehetősége a beruházás részleges átalakításával és visszabontásokkal a 2019. évi építkezést szabályossá tenni, arra fennmaradási engedélyt kérni. Ez alól egyedül a műfüves focipálya képez kivételt, amely ezért a nyári szezon kezdetén elbontásra került. A játszótér és az öltözőkabinok sorsa azonban műszakilag és jogilag egyaránt rendezhető lesz a közeljövőben. A szükséges beruházásokat a cég meg fogja valósítani a vendégek még komfortosabb kiszolgálása érdekében és a gyerekek örömére.
***
(Öröm, hogy sokan vágynak a Balatonra. Az azonban nem biztosan kedvező irány, hogy a tóparton – nyilván egy viszonylag szűk kör üzleti érdeke miatt – egyre több apartmanház épül. S akik megvásárolják abban a lakást, négyzetméterenként most már akár jóval 1 millió forint fölötti áron, nyugalmat akarnak, nem a labda pattogását hallani. Mások pedig attól tartanak, ha a lakásuk és a víz közötti területre elültetett fák megnőnek, zavarják a kilátást – ezért aztán olajjal öntözik, megvágják, vagy lyukakat fúrnak bele. Persze ez még mindig „jobb”, mint ha az történne, hogy a nagyközönség elől egyszerűen elzárnák a Balaton-partra való lejutás lehetőségét, ahogyan az már sok helyen megtörtént. Akkor most örüljünk? A szerk.)